MEGUGRÓ KÖLTSÉGEK AZ EFO-BAN – Alternatív megoldás a diákfoglalkoztatás

Az elmúlt években a foglalkoztatás területén jelentős változások történtek, különösen a költségek és a szabályozások oldaláról. Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) közterhei jelentősen megnövekedtek, miközben az iskolaszövetkezetek szerepe látványosan nőtt az iparágakban. Az alábbiakban Papp Tamás diák foglalkoztatási üzletágvezető és Szenes Dávid kirendeltségvezető járja körül, hogyan tudja kiegészíteni vagy helyettesíteni egymást a két legrugalmasabb foglalkoztatási forma.

Első sorban fontos megvizsgálnunk, hogy kik is tartoznak azokba a munkaerőpiaci szegmensekbe, akiket az atipikus foglalkoztatási keretek között alkalmazhatnak a vállalatok. A diákok a tanulmányaik mellett vállalnak rugalmas munkákat, elsősorban a megélhetésük kiegészítéseként, valamint karrierépítés céljából. Velük párhuzamosan számos aktív korú személy dönt a napi bejelentéssel járó alkalmi munkalehetőségek mellett. Ők többféle indíttatásból választják ezt a munkavégzési formát. Vannak, akiknek főállású munkájuk mellett van szükségük extra keresetre, vagy az élethelyzetükből kifolyólag vagy lokális lehetőségek hiánya miatt nem tudnak főállású pozícióban elhelyezkedni.

2025. február 1-jétől jelentős változások léptek életbe az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) szabályozásában. Ennek alapján a munkavállalók az eddigi egy vállalatnál eltöltött 90 nap helyett immár összesen 120 napig vállalhatnak munkát évente ebben a foglalkoztatási formában. A szabályozás hátrányai között szerepel a munkavállalók lehetőségeinek szűkülése és a közterhek növekedése, amelyek 2200–4400 Ft/nap között mozognak, a filmiparban pedig elérhetik a 8700 Ft-ot, jelentősen emelve a vállalatok bérköltségeit.

A változás többletköltséget jelent a munkáltatóknak, ami más szemléletet ad ennek a foglalkoztatási formának, ami korábban egy gyors és rugalmas megoldást kínált azoknak a cégeknek, amelyek szezonális vagy alkalmi munkavállalókat keresnek. Az álláskeresőknek továbbra is lehetőséget ad azonnali munkavégzésre, heti kifizetésekre, és akár mellékállásként kereseti kiegészítésre is. A mezőgazdaság és a vendéglátás mellett a gyártóipar, logisztika és kereskedelem területén működő vállalatokat azonban az EFO közterheinek emelkedése kifejezetten hátrányosan érinti, ha csúcsidőszakban alkalmi munkavállalókkal dolgoznak. Ezeknek cégeknek érdemes új stratégiát kidolgozniuk a költségek optimalizálására, például kölcsönzött munkaerő vagy diákok foglalkoztatásának kombinálásával

– javasolja Szenes Dávid kirendeltségvezető.

A munkaidő szempontjából a diákok esetében nincs a ledolgozott napokkal kapcsolatban korlátozás – csupán a Munka Törvénykönyvében meghatározott szabályokat kell betartani. Ezáltal a kellő flexibilitás biztosításával a középiskolában és egyetemen tanuló diákok szinte egész évben foglalkoztathatók. A diákok esetében is a minimálbér (1672 Ft/óra) és a garantált bérminimum (2005 Ft/óra) az irányadó, azonban diákmunka iránti a kereslet növekedés miatt a bérverseny itt is nagy befolyásoló tényező lehet az órabérek kiszámításakor. Ennek ellenére a közteher-mentesség miatt költség oldalról így is optimálisabb választás az új generáció alkalmazása. A táppénz és a fizetett szabadság kifizetése alól való mentesülésnek köszönhetően munkakörtől függően 1000 Ft-ot is meg lehet spórolni óránként.

A diákmunka nem csupán egy rugalmas foglalkoztatási forma, hanem egy stratégiai utánpótlási eszköz is a vállalatok számára. A fiatal munkavállalók gyorsan tanulnak, magas technológiai affinitással rendelkeznek, és ambícióik révén könnyen beilleszkednek a modern munkakörnyezetbe. Nincs olyan munkakör, ahol ne lehetne diákokat foglalkoztatni az EFO helyett vagy mellett – legyen szó egyszerű betanítható gyári munkáról, logisztikáról vagy akár szellemi területekről, ahol a 15–25 éves fiatalok is értékes, innovatív ötletekkel járulhatnak hozzá a vállalat sikeréhez. Minél nagyobb bizalmat kap egy diák, minél inkább érzi a megbecsülést, annál több feladatba vonható be, és fokozatosan növelhető a terhelhetősége. Üzleti szempontból a diákmunka költséghatékony megoldást jelent, hiszen rugalmasan illeszthető a munkaerő-gazdálkodási stratégiába. Az iskolaszövetkezetekkel való együttműködés minimalizálja az adminisztratív terheket, miközben biztosítja a jogszabályi megfelelést”

– teszi hozzá Papp Tamás a Job Force Iskolaszövetkezet elnöke.

Az EFO diákmunkával történő helyettesítése lehetőséget biztosít a vállalatok számára, hogy rugalmasan és költséghatékonyan kezeljék a munkaerőigényt. Érdemes több lábon állni a munkaerő-ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében, valamint a meglévő munkavállalók gyermekeinek diákmunkát kínálni, amely erősítheti a munkáltatói márkát és hozzájárulhat a dolgozói lojalitás növeléséhez. A megfelelő egyensúly kialakításával a cégek nemcsak a termelékenységet növelhetik, hanem hosszú távon is stabil, megbízható munkaerőbázist építhetnek ki.